A „szerelem vak" közmondás azt jelenti, hogy amikor nagyon szeretünk valakit, nem vesszük észre a hibáit. Az erős érzelmek megakadályozzák, hogy tisztán lássunk, és elhitetik velünk, hogy a másik ember tökéletes.

Például valaki mindig megbocsátja a párja hazugságait, mert túlságosan szereti őt. Sok szülő sem látja a gyermeke hibáit. Néha a barátaink figyelmeztetnek minket, de mi nem hallgatunk rájuk, mert csak a jó tulajdonságokat akarjuk látni.

Szerintem a szerelem szép dolog, de nem szabad elveszítenünk a józan eszünket. Fontos, hogy nyitott szemmel szeressünk, és őszinték maradjunk önmagunkhoz.

Kedves elsős diákok!

Tavaly nekem is választanom kellett a szakirányt és a tantárgyakat. A matematikát, az informatikát és az angolt választottam, mert érdekel a technológia, és szoftvermérnök szeretnék lenni. Azért is döntöttem így, mert nagyon jók voltak a tanáraink.

Visszatekintve úgy érzem, jó döntést hoztam. A matematika nehéz volt, de sokat tanultam, és magabiztosabb lettem. Talán választottam volna egy művészeti tárgyat is, hogy legyen egy kis egyensúly.

A tanácsom az, hogy ne csak azért válasszatok egy tárgyat, mert a barátaitok is azt választják. Gondoljatok arra, mi érdekel titeket igazán, és mit szeretnétek csinálni a jövőben. Tájékozódjatok, és kérjetek tanácsot a tanáraitoktól. Sok sikert kívánok!

Szerintem az iskolai jegyek hasznosak, de nem mindig igazságosak. Egyrészt a jegyek megmutatják, hol kell fejlődnünk, és motiválnak minket a tanulásra. Segítenek a tanároknak és a szülőknek is, hogy lássák a diákok fejlődését.

Másrészt a jegyek nagy stresszt okoznak. Sok diák úgy érzi, hogy csak annyit ér, amennyit a jegye mutat, és elfelejti a tanulás örömét. Néha egy rossz jegy elveszi a kedvét egy jó diáknak is.

Úgy gondolom, hogy az iskolának a tanulásra kellene helyeznie a hangsúlyt, nem csak a jegyekre. Egy jegyekből és szöveges értékelésből álló rendszer igazságosabb lenne mindenki számára.

Egyedül állok a nagy tűz mellett, a falu közepén. Az év legrövidebb éjszakája van, a nyári napforduló ünnepe. Körülöttem az emberek táncolnak, nevetnek és énekelnek. Hallom a hegedű zenéjét, a fahasábok pattogását és a fűben szaladgáló gyerekek hangját. Az ég soha nem sötétedik el teljesen; a láthatáron megmarad egy meleg, narancssárga fény, amely visszatükröződik a fjord vizében.

Érzem a lángok melegét az arcomon, de belül különös nyugalom tölt el. Egyedül állok, de nem azért, mert nincsenek barátaim. Ma este én választottam, hogy félrehúzódom. Nézni akartam a tüzet, gondolkodni, és beszívni az éjszaka hűvös levegőjét. Néha a magány nem szomorúság, hanem a béke pillanata.

Ahogy a lángokba nézek, eszembe jut a nagyapám. Minden nyáron elhozott ide, fogta a kezemet, és régi legendákat mesélt az éjszaka szellemeiről. Azt mondta, ha figyelmesen nézed a tüzet, minden emléked megjelenik benne. Három éve halt meg, de ma este úgy érzem, közel van hozzám.

Az ég felé szálló szikrák olyanok, mint apró, fénylő emlékek. Elmosolyodom, egy pillanatra becsukom a szemem, és csendben megköszönöm a tűznek. Aztán lassan visszafordulok a többiekhez, és készen állok, hogy újra csatlakozzam az ünnephez.